Hogy miért?
Felsorolunk néhány érvet:
-
mert az erdőben, még ha néha sárban is kell dagonyázni, sokkal frissebb, üdébb a levegő, mint a városokban,
-
mert nem az autók és lakótelepi házak unalmas sorfala, hanem zöldellő fák és bokrok között lehet száguldani,
-
mert egy hegygerincen futva olyan látvány tárul a szemünk elé, ami gyönyörűséggel tölti el a lelkünk,
-
mert van egy kis közösség, akikkel verejtékben úszva, de mégis mosolyogva teszünk meg sok-sok kilométert,
-
mert az együtt megtapasztalt élmények segítenek megküzdeni a hétköznapok kihívásaival is,
-
mert erősödik a testünk, immunrendszerünk és mentálisan is jobban terhelhetők leszünk.
Ezért fussunk együtt! Jelentkezz a Nomád Terepfutó Suliba!
Sulinkkal szeretnénk megteremteni az alapját egy erős hazai versenyzőcsapat utánpótlásának, kialakítani a fiatalokban a sportszerűség alapelveit, a természet tiszteletét. Szeretnénk kimozdítani őket a természetbe, hogy igazi közösségben tapasztalják meg milyen átlépni önmaguk korlátain. Nem csak terepfutással foglalkozunk, hanem az ATLÉTIKA valamennyi ágával (futással, távol- és magasugrással, dobó számokkal stb.).
Az edzések helyszíne: Görömbölyön a 4-es busz végállomása, Miskolctapolca, valamint az
Egyetemvárosban található atlétikai pálya. Télen az Atlétikai Centrum futófolyosója.
Tavasztól a terepi edzésekre helyeződik át a hangsúly. Szerdánként 16.45-kor kezdődnek az edzések Görömbölyön. Szombatonként szintén terepen futunk Miskolctapolcán, Görömbölyön, vagy a Majális parkban (előre egyeztetett időpontokban és helyszínen).
Edzések időpontja: hétköznapokon 17.00-tól az Atlétikai Centrumban (Miskolc, Egyetemváros).
Edzéseket vezeti: Zámbori Zoltán (Athosbá)
Jelentkezni lehet személyesen: az Egyetemvárosban található Atlétikai Centrumban.
E-mailben: info@nomadsportalapitvany.hu
Az edzéseken való részvétel INGYENES!!!
A jelentkezők kérhetik tagságukat MVSI-ben (Miskolc Városi Sportiskola) a tagság díja 3000 Ft/ hó.
A tagdíj befizetése ellenében a tagok használhaják az atlétika pályát, a Kemény Dénes uszodát és annak edzőtermét, illetve a MASZ által szervezett versenyekre térítésmentesen nevezhetnek.
Alapítványunk edzőtáborokat is szervez, melyeken az edzéseket rendszeresen látogató tagok ingyenesen vehetnek részt.